Molnár Piroskát jutalmazták a chicagói filmfesztiválon

Elismerő oklevéllel jutalmazta a chicagói filmfesztivál nemzetközi zsűrije Molnár Piroska alakítását Szász János A nagy füzet című filmjében.


    A rendező Oscar-díjra nevezett filmjét a hét végén vetítették a tekintélyes amerikai mustrán. A zsűri méltatásában kiemelte Molnár Piroska érzékletes szerepformálását - ismertette a Magyar Nemzeti Filmalap hétfői közleménye.

    A Svájcba emigrált magyar írónő, Kristóf Ágota kultuszregényéből készült dráma a második világháború idején játszódik egy vidéki, határszéli faluban Magyarországon. A történet főhősei tízéves ikerfiúk, akik sokat megélt nagymamájukhoz (Molnár Piroska) kerülnek a veszélyes időkben.

    Szász János filmje júliusban elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt. Azóta több nemzetközi filmfesztiválon szerepelt, Haifában elismerő oklevelet kapott, a napokban láthatta az ausztrál közönség Adelaide-ban, a dél-koreai nézőknek pedig a Puszani Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be.

    A Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forinttal támogatta a filmet. A produkció európai koprodukcióban készült a magyar Hunnia Film Stúdió és a német Intuit Pictures gyártásában, az osztrák Amour Fou és a francia Dolce Vita Films részvételével az Európai Unió MEDIA Programja, az Eurimages és a kulturális államtitkárság támogatásával.